Hírmátrix: a hír és ami a hírek mögött igazán fontos

közélet



Megmutatjuk, mennyit bukik a nyugdíjpénzek államosításán - a cikk az Indexen olvasható

2010. december 21., kedd 10:39 | aznap frissítve
Nyugdíjkalkulátorunk néhány adat alapján megbecsüli, hogy változatlan járulékszint mellett, átlagos pénzromlási ütemmel és szerény reálhozammal számolva mennyi pénz gyűlne össze az egyéni nyugdíjszámlán, ha a kormány nem számolná föl a rendszert.
Készítettünk egy nyugdíjkalkulátort. Ez a jelenlegi pénztári számlaegyenleg, a bruttó bér, a nyugdíjkorhatárig hátralévő évek száma valamint egy várható (alapértelmezésben szerény) hozam alapján kidobja, hogy olvasóink mennyi pénzt halmozhattak volna föl kötelező nyugdíjpénztári számlájukon, ha a kormány [1] nem építi le a rendszert. (Arról, hogy mégis ki járhat jobban, ha mégis pénztártag marad, ide kattintva olvashat [2]. A rendszer leépítésének több hónapos folyamatáról ebben a cikkben [3] írtunk részletesen.)
A kalkulátor a kapott végösszeg reálértékéből havi járadékot is számol, tehát megmutatja, hogy az évtizedek alatt fölhalmozott pénztári megtakarítás megközelítőleg mennyivel egészíthette volna ki havonta az államtól kapott nyugdíjat.

Harmadával több állami

Magánnyugdíj helyett a kormány mindenkinek, aki visszaviszi megtakarítását az állami rendszerbe teljes értékű állami nyugdíjat ígér (a pénztártagok eddig az állami nyugdíj 75 százalékára voltak jogosultak, ez azoknál, akik január után is kasszatagok maradnak, nullára módosul). Elméletileg tehát nyugdíjasként az államtól kapott boríték harmadával vastagabb lesz, cserébe a most elvont pénzért. A probléma, hogy a nyugdíjrendszer bármikor, akár drasztikusan is változhat (mint például most), ezért az az ígéret, hogy a kormány garantálja az állami nyugdíjak értékállóságát, mindenki bízza rá bátran a pénzét, igencsak képlékeny.

Így számol

Már itt jelezzük, hogy az eredmény nem hajszálpontos, csak közelíti a várható valós végösszeget. Ennek az az oka, hogy a kalkulátor csak azokkal a hatásokkal számol, melyek mindenkinek a befizetéseit egyformán érintik. A legfontosabb ezek közül az infláció, ami csökkenti a felhalmozás vásárlóértékét.
A kalkulátor a megtakarításra minden évben az aktuális bruttó havi jövedelem 12-szeresének 10 százalékával számol, alapesetben tehát nem veszi figyelembe a befizetésekből levont pénztári költségeket és a járulék-plafont sem (ez utóbbi 621 ezres bruttó fizetés fölött érdekes, aki ennél nagyobb összeget ír be a kalkulátor havi bruttó sorába, annál fölfelé torzít a számítás, tehát a végeredmény a valósnál magasabb lesz). A kalkulátor azonban képes arra, hogy a 0,9 százalékban maximált pénztári működési költségekkel csökkentse a befizetéseket, ez külön bekattintható. (A 0,2 százalékra mérsékelt vagyonkezelési díjjal nem számoltunk, a végeredmény emiatt valamivel kedvezőbb lesz a valósnál.)
További, a valósághoz remélhetőleg közel álló egyszerűsítés az is, hogy a kalkulátor infláció követő bruttó bért feltételez, tehát a bruttó havi jövedelem minden évben automatikusan a megadott inflációval megegyező mértékben emelkedik.
Hangsúlyozzuk, hogy elsődleges célunk nem több, mint az elbukott pénz nagyságrendjének hozzávetőleges érzékeltetése.
Attól külön óvnánk mindenkit, hogy a kalkulátorral kapott eredmény alapján döntsön arról, marad-e kasszatag vagy számláját átviszi a tisztán állami nyugdíjrendszerbe. Sokat kockáztat ugyanis, aki elhamarkodott, megalapozatlan döntés hoz.
Emlékeztetőül: aki január végéig nyilatkozik arról, hogy kasszatag marad, a nyugdíjig hátralévő szolgálati idejére nem lesz jogosult állami nyugdíjra, miközben változatlanul vonják majd tőle a társadalombiztosítási nyugdíj-hozzájárulásra átnevezett 24 százalékos nyugdíjjárulékot. (A kitartó kasszatagok tehát csak abból a pénzből gazdálkodhatnak nyugdíjas éveikben, amit eredményként a kalkulátor kidob, állami nyugdíjat csak a jövő decemberig összegyűlt jogosultságuk alapján kapnak.)

A kalkulátor

Használatához két adatra van szükség. Be kell írni a bruttó fizetést (ennek a tíz százaléka lesz a munkavállalói járulék jövő decembertől), illetve azt, hogy hány évünk van a nyugdíjkorhatárig (öregségi nyugdíj esetén ez most 63 év, de fokozatosan 65-re emelkedik.) Aki tudja jelenlegi pénztári számlaegyenlegét, külön beírhatja a kalkulátor legfölső sorába, ezzel pontosabb lesz a végeredmény, egyébként ez a sor üresen is hagyható (az átlagos számlaegyenleg megközelíti az egymillió forintot).
Az alapadatok megadása után be lehet állítani, hogy mekkora hozammal és inflációval számoljon a kalkulátor, előbbit alapértéken 5 százalékra, utóbbit 3-ra állítottuk, ebből egy szerény, két százalékos éves reálhozam következik, de a több részvényt tartó pénztári portfólióktól (kiegyensúlyozott, növekedési) hosszú távon ennél jobb teljesítményre lehet számítani. Aki tehát 5-10 évre van a korhatártól vagy még messzebb, nyugodtan beállíthat nagyobb hozamot [4].
Ugyanezek az inflációt lejjebb vehetik, akár két százalékra, az euróövezetben ugyanis gyakorlatilag két százalékos inflációs cél érvényesül (szabály szerint három százalék alatt kell legyen a pénzromlás üteme), az euróövezetebe pedig előbb-utóbb mi is be fogunk lépni, ha addig nem dől össze az egész [5].
  • Jelenlegi számlaegyenleg:
  • Havi bruttó bér:
  • Pénztári költségek levonása:
  • Évek száma a nyugdíjig:
  • Hozam:
  • Infláció:
  • -Hozammal növelt befizetésekből
    a nyugdíjig keletkező vagyon:
  • -Vagyon reálértéke:
  • -Reálértékből kalkulálható
    havi nyugdíj évre
Az eredmény nem vethető össze az elmúlt évtized teljesítményével. Ha csak a legutóbbi változtatásokat vesszük, 10 százalékra nőtt a nyugdíjpénztárba utalható járulékszint, a kasszák működésre fordítható kiadásait ötödére csökkentették - a kalkulátor ezekkel a paraméterekkel számol. Az utóbbi években az infláció sincs már az egekben, ami korábban nagyon sokat vitt el a reálhozamokból, illetve két éve bevezették a jobb teljesítménnyel kecsegtető választható portfóliós rendszert is, ezért mertünk alapból két százalékos infláció fölötti hozammal számolni.
A 'Hozammal növelt befizetésekből a nyugdíjig keletkező vagyon' jelenti az egyéni számlán felhalmozott pénzt, ez az az összeg, ami az egyéni járulékokból és a hozamokból összeáll a nyugdíjkorhatárig. Ez a pénz a fedezete a magánpénztárakból folyósított nyugdíjnak (illetve lehetne, ha a kormány hagyná).

Az átlagos magyar

A 3000 milliárd forintnyi eddig felhalmozott nyugdíjpénztári vagyonból átlagosan fejenként egymillió forint jut egy pénztártagra. Ha azt átlagos tagnál feltételezzük, hogy még 30 éve van a nyugdíjig, és havi bruttó 200 ezres fizetése van, 2 százalékos éves reálhozam mellett (infláció 3, hozam 5 százalék) 11,2 milliós megtakarítást bukik most el. Ebből - ugyancsak jelenértéken - 15 évig havi közel 75 ezer forinttal egészíthette volna ki az állami nyugdíjat. Ez azonban csak egy közelítő érték, pontosat nem is lehet mondani, lásd a cikk utolsó bekezdését.
Mivel a pénz vásárlóértéke évről évre csökken az infláció miatt, ezért a kalkulátor azt is megmutatja, hogy a pénz az adott inflációs ütem mellett valójában mennyit fog érni a jövőben.
Például, egy 200 ezres átlagbér járulékából és annak hozamaiból 20 év múlva számszerűen kicsivel több mint tízmillió forint lesz, miközben ennek a vagyonnak a reálértéke a hatmilliót sem éri majd el.
Ez azt jelenti, hogy 20 év múlva a számlánkon összegyűlt 10,5 millió forintból csak annyit tudunk vásárolni majd, mint ma 5,7 millióból. Ha tehát a mai viszonyokból kiindulva akarjuk értelmezni a kapott eredményt, akkor sajnos ezt a kisebb számot kell nézzük.

Bizonytalan nyugdíjkifizetés

A reálértékből kiindulva azt is megpróbáltuk megmutatni, hogy az összegyűlt tőkéből mai értéken mekkora átlagos havi járadékra lennénk jogosultak. A kötelező mnyp-rendszerből 2013-ban indultak volna az első kifizetések, ehhez képest a politikusok a magánkasszák járadékfizetési szabályait máig nem alkották meg. Így az önkéntes pénztáraknál alkalmazott képletet használjuk, 2,5 százalékos éves technikai hozamot feltételezve (az összegyűlt pénz alacsony kamat mellett biztonságosan befektethető aktív nyugdíjaskorban is). Az összeg
A valós járadékszolgáltatás nyilván nem így valósult volna meg, ezért a kalkulátor eredménye csak egy viszonyítási alapnak tekinthető.


Csak pontosan és függetlenül! Ez a Hírmátrix non-profit, közösségi és kultúrális blog legfontosabb credója. A ma médiája - tisztelet a kivételnek - gazdasági érdekek által vezérelt reklámfelületek hátoldalára készül, nem a hír szabadsága, hanem a befolyásolás a fő célja. A hírmátrix más és több. A hírmátrix nem hajt profitra, ellenben minden közhasznú, az ország és a régió fejlődését támogató hírt, eseményt, információt szívesen közöl, megoszt olvasóival. Ha Ön úgy gondolja, hogy van ilyen híre írja meg emailcímünkre, mi elhelyezzük és a köz számára szabadon felhasználhatóvá tesszük. A hírmátrix nem politikai portál, de van véleménye. A hírmátrix nem mérlegel - ami nem sért hatályos jogszabályt - azt közöljük, mert számunkra az információ szabadsága alapelv. A szabad és korrekt információ hatalom a civil társadalom kezében. A hírmátrix ebben hisz, ezért van, ezért készül. Legyen az olvasónk, legyen a hírszerkesztőnk. 

Az AICA nyílt levele Szőcs Gézának

www.artportal.hu oldalon olvasható cikk és vélemény

A Műcsarnok igazgatói kinevezésével kapcsolatban megszólalt a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának elnöksége.

Szőcs Géza Államtitkár Úrnak
Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Tisztelt Államtitkár Úr!

A Műcsarnok ügyvezetői posztjára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az eredménytelennek nyilvánított pályázat után az Ön kezdeményezésére Gulyás Gábort, a debreceni Modem igazgatóját nevezte ki. Az AICA, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának elnöksége az eljárásmódot a kortárs képzőművészeti intézményrendszer jövője szempontjából aggályosnak tartja. Úgy véljük, hogy a nyilvános pályáztatás, a kulturális intézményrendszer más területeihez hasonlóan, a benyújtott és szakmai szempontok szerint értékelt koncepciók összevetése nyomán átláthatóbb, az előre kialakított kritériumok alapján pedig ellenőrizhetőbb, mint az indoklás nélküli kinevezés.

A Műcsarnok ügyvezető igazgatói állására kiírt pályázatot a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (amely abszurd módon egy művészeti intézmény igazgatójának kinevezéséről dönthet) a kulturális szaktárcára hivatkozva többek között – de részletesebb indoklás nélkül – azért nyilvánította eredménytelennek, mert a pályázók jövőre vonatkozó elképzelései nem álltak „szerves összhangban a kormányzati kultúrpolitikával”. Véleményünk szerint azzal, hogy a kormányzati kultúrpolitika követése – ráadásul lehetetlen módon, utólagosan – kritériumként bekerül egy pályázat menetébe, maga a vezetői megbízás is politikai színezetet kap, az igazgatói poszt pedig politikai státusszá válik. Az elmúlt két évtized viszont azt mutatja, hogy a magyarországi kortárs képzőművészet intézményrendszere akkor működik jól, ha nem az egyoldalú politikai döntésekre, hanem a többirányú párbeszédre épül – ezt igazolja többek között az utóbbi néhány évben a magyar képzőművészet nemzetközi viszonyrendszerének átalakulása. Nem tekinthető azonban párbeszédnek, ha a pályázatból indoklás nélkül lesz kinevezés, ha a kinevezett programja és koncepciója nem ismerhető meg előre, valamint az sem, ha a szaktárca nem közli, miért Gulyás Gáborra esett a választás. Államtitkár Úrtól kérjük az eljárás felülvizsgálatát és a döntés indoklását.

Tisztelettel:AICA, Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata elnöksége


files/hirkepek/Műcsarnok1_5.jpg


Na, összegyűlt a civil

Beküldő: iparterves. Beküldés időpontja: 2011. január 28..
Na, összegyűlt a civil kurázsi az elnökségben, s levelet írtak. Érdekes a szöveg. Az Aica elnöksége szerint a nyilvános pályáztatás előnyösebb. Azt nem írták meg, hogy a meghívásos vagy a mindenki számára nyitott. Az előző, mármint a meghívásos, az Aica jelenlegi elnöke. dr. Mélyi József szerint mélyen demokratikus. Sőt: szerinte az is demokratikus - szívesen ideidézem a tranzit.blogon írt rettenetesen cinikus szövegét -, ha egyetlen alkalmas személyt választanak. Azt nem tudom megítélni, hogy Gulyás Gábor alkalmas személy-e, s ebbe nem is mennék bele. Az érdekelne, hogy ha dr. Mélyi személyes meggyőződése és a zsürori gyakorlatában alkalmazott elve az, hogy ( az általa, jó ez nagy különbség, tudom ) elégséges az egyetlen kiválasztottból való választás, akkor milyen elvek mentén követeli most az általa képviselt, de most elnöksége által jegyzett levél a nyilvános és nyílt pályázatot. Tisztességes-e ez a szervezet ilyenkor? Etikai iránya megfelelő-e? Az elnöke által gyakorolt kifejezetten pályázat- és tisztességellenes magatartás mennyiben hitelesítheti ezt a levelet? Hogyan viszonyul az elnökség elnökéhez és annak elveihez és elveit valóra váltó ( a jelenlegi kinevezéstől semmiben sem különböző ) gyakorlatához? Nem kellene először saját maguk soraiban vizsgálódni és mérlegre tenni demokratikus elkötelezettségüket, még jóval azelőtt, hogy másokat megleckéztetnének a demokráciából? De lépjünk tovább, mert az, mi történik az Aicá-ban rajtunk kivül álló dolog, még ha figyelünk is rá ( így, királyi többesben ). Az Aica ismét beveti a nagyágyút: a "abszurd módon egy művészeti intézmény igazgatójának kinevezéséről dönthet". Mit tegyünk a formális logika és jogi szabályok ellen? A Műcsarnok egy kft, s a kft tulajdonosának joga az ügyvezetőt kinevezni. Ez faktum. Lehet, hogy nem jó a forma, amelyben a Műcsarnok működik. Lehet. De a tulajdonostól elvitatni a jogot, hogy maga nevezzen ki ügyvezetőt, nem lehet. Még tovább haladva ezen az úton: ki nevezi ki a Szépművészeti Múzeum, a Fővárosi Képtár vagy az MNG igazgatóját? Az alapító-tulajdonos, az állam és a főváros. Gondot jelent ez? Nem, nem jelentett gondot. Amikor Csák úr foglalta el a helyét az MNG igazgatói székében, az Aica hol volt? Megkérdezte, miért nincsen pályázat? Nem, nem kérdezte. Márpedig, nem kétségesen, a "kulturális intézményrendszer más területeihez" tartoznak ezek az intézmények. Amikor múzeumokat vonnak össze és szűntetnek meg, az Aica hol van? Ugyanott, ahol az MNG ügyében. Tisztességes, akkor a mostani kiállásuk? Aligha. Mégsem tudom teljes szívvel elítélni őket, mert legalább megszólaltak, s olyan ügyben hallatták hangjukat, ahol kell. De a hosszú időn árt tartó szótlanság nem erősíti, sokkal inkább gyengíti a kiállásuk erejét. Mit is akarnak most is? Ugyanazt mint eddig: ők mondhassák meg, ki legyen a Műcsarnok igazgatója. Ez legalább annyira elfogadhatatlan számomra, mint számukra ez a kinevezés. A "kulturális intézményrendszer más területeihez" hasonlóan itt sem egy szakmai szervezet szava kell hogy a döntő legyen, pláne nem egy ilyen nagyon kis létszámu, de annál nyomulósabb szervezeté. Nem tudom, mi jelenleg a kultúrpolitika, még sejteni sem sejtem ( s elég nagy baj, hogy nincs lehetőség megismerni ), de teljes mértékben elfogadhatatlannak tartom az Aica levelének azon kitételét, mely szerint: ha "a kormányzati kultúrpolitika követése – ráadásul lehetetlen módon, utólagosan – kritériumként bekerül egy pályázat menetébe, maga a vezetői megbízás is politikai színezetet kap..." A Műcsarnok vezetése kultúrpolitikai tisztség, nem pártpolitika. A kultúrpolitikát mindig is az adott kormányzat határozta meg, s annak ellenében tevékenykedett az igazgató vagy azt megvalósítva. Nem lehet zokon venni a pályázatot kiírótól, hogy a kultúrpolitikát kéri számom a pályázóktól. Azt viszont igenis számon kell kérni, hogy - mint az Aica is írja - utólag tették ezt feltétellé és a kormányzatnak megismerhető kultúrpolitikai elképzelései nincsenek. Értsünk szót: a mostani pályázatban nem volt tisztességes az utólagos hivatkozás, de önmagában, ha van kultúrpolitika és vannak prioritásai, amelyek ismertek, nem teszi politikai komiszárra a Műcsarnok vezetőjét, ha azokat irányadóként elfogadja ( de lehet, hogy meg nem valósítja ). A magyar kortárs művészet intézményrendszere nem többirányú párbeszédeken keresztül alakult ki, hanem elég meghatározott irányultságot felmutató személyek tevékenysége nyomán. Ez - ha Dunaújvárost vagy a pesti helyeket nézzük - szép teljesítmény, de nem nevezném semmiképpen "többirányú párbeszédre épülő"-nek. Önjáró és a társadalmi igényektől függetlenedő intézményekről beszélünk itt elsősorban, amelyek számára meg lehet találni a megfelelő vezetést és finanszírozást, de nem szükségképpen a közösség eszközeiből. Talán nem felesleges arra emlékeztetnem, hogy a "többirányú párbeszédre épülő" nyugati rendszerekből éppen most - mert gazdasági válság van, ébresztő Aica! - vonnak ki több magyarországi költségvetésnyi pénzeket, például a Angliában vagy a művészeteket nagyon liberálisan kezelő Hollandiában. Ezt a trendet sem ártana figyelmen kívül hagyni, amikor a kortárs művészeti párbeszédet és annak nagyon jelentős vonulatát, a pénz-igénylést tárgyalják. Amiben tökéletesen egyet tudok érteni az Aica levelével: mégha az NV ki is nevezte Gulyás Gábort, annyit feltétlenül megérdemelt volna, nemcsak a szakma, hanem mindenki, akit érdekel a hazai művészet és a legjelentősebb kiállítási csarnoka, a Műcsarnok sorsa, hogy a kinevezéssel együtt az új vezető meghirdesse a programját. Az Aica a végén eltévedt: nem Szőcs Géza a kinevező, ő javasolt A döntés felülvizsgálata az NV joga az indoklása pedig kötelezettsége. Szőcs Géza feladata pedig az, hogy elmondja, miért éppen Gulyás Gábort javasolta a sok alkalmas jelölt közül az NV-nek.

Iparterves, maga egy troll.

Beküldő: Mélyi. Beküldés időpontja: 2011. január 30..
Iparterves, maga egy troll. Csúsztat, álnév mögül dobálja a sarat, majd az érvekre azt mondja: igen, de valójában azt gondolja, hogy… Ráadásul végtelen ideje van, így vitatkozni sem érdemes, hiszen mindig legalább kétszer annyit ír. Csak a rend kedvéért. A tranzitblogon, abban az Ön által emlegetett „rettenetesen cinikus” szövegben szobrokról volt szó. Ott Ön kétségbe vonta, hogy lehet-e köztéri szobrokra meghívásos pályázatot kiírni, erre én azt válaszoltam, hogy adott esetben azt is elképzelhetőnek tartom, hogy kijelöljenek egy szobrászt. Amikor azt írja, hogy ilyen előfordult az én zsűrori gyakorlatomban, akkor Ön valótlanságot állít. - Abból, hogy a Vagyonkezelő a jelenlegi jogi szabályok szerint kinevezheti a Műcsarnok igazgatóját, még nem következik, hogy ez ne lenne abszurd. Kinél tegyük ezt az abszurditást szóvá, ha nem a kultúráért felelős szaktárca vezetőjénél? - Csák Ferencet pályázati úton választották meg. - A kormányzati kultúrpolitikát bele lehet írni követelményként egy pályázatba, de ez Európában nagyon rosszul hangzik. Úgy hangzik, mintha a kulturális intézmény egyszerűen a kormányzati kultúrpolitika végrehajtó szerve lenne. - Az eljárás felülvizsgálatát Szőcs Gézától kértük, mert a Vagyonkezelőtől nem várhatjuk el, hogy a kultúra szempontjai szerint gondolja végig és alakítsa át ezt az abszurd rendszert.

Tisztelt Elnök úr! Drámai

Beküldő: iparterves. Beküldés időpontja: 2011. január 30..
Tisztelt Elnök úr! Drámai felismeréssel és egyben minősítéssel indít, s nekem nincsen más dolgom: beismerem, én már csak egy ilyen troll vagyok. Időm is végtelen, mert - nem figyelt eléggé párbeszédünkre - munkanélküli vagyok. A csúsztatásoknak ( magyarul: hazugságnak ) is mestere vagyok. Képes voltam az Ön szavait is nem megfelelő megvilágításba helyezni. Mert mit is mondott? "...adott esetben azt is elképzelhetőnek tartom, hogy kijelöljenek egy szobrászt." Mi ennek a kijelentésének a lényege, ha a demokratikus rendszerbe állítva és az Ön által képviselt szervezet által is megfogalmazott kívánságok keretei között értelmezem? Nem más, mint az, hogy a demokratikus szisztéma részeként Ön is el tudja fogadni, hogy van mód és lehetőség arra: közvetlenül, a pályázatokat elkerülve a megbízó a számára megfelelőnek gondolt alkotót bízza meg a munkával. Ha ez igaz lehet egy szobor - mondjuk egy összességében negyedmilliárdos szobor - megálmodására és kivitelezésére, ráadásul egy olyan plasztikai jel létrehozására, amely nem öt vagy tíz évig díszlik a közterületeken, hanem akár évszázadokig, akkor ugyanez a módszer elfogadható egy ehhez képest igazán temporális kinevezésnél. Az Ön - megengedem: dühtől remegő - szavai elhomályosíthatják-e értelmünket, hogy ne lássuk meg a kétféle dologban az egységet és az azonosságot? Nem, T. Elnök Úr! Ön egyik oldalon egy nyilvános pályázatot kér számon ( s végeredményben igaza is lenne, ebben nagy vita nincsen közöttünk, legfeljebb az Ön szervezetének követeléseit nem tudom elfogadni és az Ön személyes irányultsága ezen belül számomra nem tisztázott ugyan, de a Ludwig Múzeum-beli kettős szerepe, a a kivülről kritikus és irányt meghatározó és belülről együttműködő, a független és a nem független ébreszt bennem némi, de annál megalapozottabb gyanút ), a másik oldalon viszont, nem kevésbé fajsúlyos ügyben megengedhetőnek tartja a közvetlen kiválasztást. Miért- kérdem nagy tisztelettel? Kettős megítélés alá esnének a lényegüket tekintve azonos dolgok? Erre mondtam Önnek, T. Elnök Úr, hogy ez - azon túlmenően, hogy skizofrén helyzetet teremtene, amilyen után nem tudná a művészeti életben élő - tehát nem én ! -, milyen irányvonalak mentén is kell tájékozódnia, és mi is számít a megfelelő és elfogadható, törvényes és etikus eljárásnak - az Ön sajátos, meglehetősen irányított demokrácia-felfogásáról, s leginkább demokráciadeficitjéről tesz tanúságot. T. Elnök Úr szerint trollként és csúsztatóként zsürori működése egészéről mondtam volna elmarasztaló és igaztalan véleményt. Nem hinném, hogy ez tettem volna: kizárólag egyetlen, de annál jelentősebb teljesítményét méltattam, mégpedig a Breuer pályázat átalakítását ( súlyosabb szavakkal: tönkretételét ). Megkérem, nem próbálja meg szavaimat másként és más összefüggésben értelmezni, mint amilyen módon és összefüggésben azokat leírtam. Ez nem tisztességes és egy szövegértelmezést is tanult és gyakorló bölcsésztől nem elvárható. ( Ön az ilyet csúsztatásnak nevezi, én most, engedelmével, tartózkodom a minősítéstől. ) A jelenlegi helyzetet abszurdnak nevezi, s ebben még akár igaza is lehet. Abszurd, mert a vagyon kezelője nevezi ki a Műcsarnok igazgatóját- mondja Ön. Abszurd , mert az ilyen pozícióra a kulturális tárcának kellene, hogy jogot adjunk. Az abszurd helyzet, T. Elnök úr, azonban legalább öt éve fennáll, amióta a Műcsarnok mintegy gazdálkodó szervezetként működik. Lehet, hogy ez meglepő, de egy ilyen cég vezetőjét mindig a tulajdonosa nevezi ki. Bármilyen abszurd döntési struktúrának tűnik is ez. Annyi bizonyos, hogy nem az Aica vagy a művészek, de miért nem a közönség? Furcsa módon az a lehetőség fel sem bukkant az Ön szervezete elnöksége által jegyzett korábbi ajánlatból és a mostani levelükből sem, hogy a megcélzott közönség, amely számára ( mert ugye nem saját maguknak és a művészettörténészeknek akarnak bemutatókat tartani a kortárs művészek sem? ) a Műcsarnok mint intézmény fennáll és működik, bevonódjék a döntési folyamatba. Nem ez lenne a demokratikus és a kortárs művészet számára is hasznos, T. Elnök Úr? A kormányzati kultúrpolitikát Ön lenézi, elítéli, magát távol tartja tőle. Szíve joga. "Rosszul hangzik Európában"-írja. Ha egy állami fenntartású kiállítási csarnok számára a fenntartója - akár vagyonkezelőnek hívják, akár helyi önkormányzatnak, akár minisztériumnak - bizonyos prioritásokat határoz meg, az tehát az Ön számára elfogadhatatlan. Az intézmény egyszemélyi vezetőjének - meg tanácsadóinak? - kizárólagos joga lenne a adott hely önálló kultúrpolitikáját megteremtenie, mindennel és mindenkivel dacolva és semmire sem tekintettel lenni? Ez lenne T. Elnök Úr az Ön szervezete elnökségének a véleménye is? Tudom, mert munkanélküliként eleget olvastam már a függetlenségükről, de arról a szociológiai tényről és összefüggésről nem, hogy a finanszírozó érdekei milyen módon érvényesíthetőek ( a tulajdonos és a menedzsment szokásos ellentéte ). Amit Ön ír, az ne több, de nem is kevesebb, mint amit minden művész követel: megértést, helyet, biztonságot és a létezésért járó pénzt. Aztán kaptok azt, amit kaptok, fogadjátok el. Mi van, ha nem tetszik a "műsor"? Önök miért nem leválthatóak? Szerintem az ország vezető kiállítási csarnokának igenis vannak kultúrpolitikai elköteleződései és kötelezettségei. Ezzel, hogy megértse, amit mondok, nem azt jelentem ki, hogy a kultúrpolitikai célokkal való teljes azonosulását követelném meg az igazgatótól, mert az a hely egyéni arculatának elvesztésével járna, de e keret figyelembe vételétől sem tekinthetünk el. Olyan közvetlen kapcsolat pedig, s ezt művészettörténészként bizonyára kitűnően látja, nem volt sohasem az álla és a művészet között, amilyenre Ön itt a "végrehajtó" szóval elég durván utal. A peticiójukat ugyan a kultúráért felelősséget viselő tárca kulturális ügyekért felelős államtitkárához címezték, de nem vették figyelembe, hogy az "abszurd helyzet" orvoslása nem az ő hatásköre, hanem a kormányé. A Műcsarnok, s ezt remélem pont Önnek nem kell magyaráznom, pillanatnyilag egy állami tulajdonban levő épület, amelyet az állam használatba ad egy állami tulajdonban levő társaságnak, amely - mintegy állami befektetésként - az állami vagyonkezelőhöz tartozik. Ha valaki szeretne ezen a helyzeten változtatni, az a költségvetési szervezeti forma visszaállításában gondolkozik, vagy a vagyonkezelési szabályok megváltoztatásában. Én, s ezt már leírtam, inkább abban, hogy a társaság irányítását és a szakmai munkát el lehetne egymástól választani ( lásd: Operaház ). Ebben az esetben viszont a művészettörténész szakma mozgástere, megértem, jelentősen szűkülne, ugyanis egy gazdasági szempontokat szem előtt tartó, ténylegesen gazdálkodó szervezetet vezető ügyvezető igazgató és az eléggé kegyetlen költségvetése szorítaná össze a lehetőségeket. Üdvözlettel: Iparterves, a Troll

Azért teszem közzé a

Beküldő: iparterves. Beküldés időpontja: 2011. január 30..
Azért teszem közzé a minisztérium akkori közleményét, hogy látni lehessen, a döntés joga - a bizottsági vélemények figyelembe vétele után - egyszemélyben a miniszteré volt, az alapítóé 2009-ben is. KÖZLEMÉNY Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntött a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, az Országos Idegennyelvű Könyvtár, a bécsi Collegium Hungaricum valamint a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata vezetői posztjára kiírt pályázat nyerteseiről. Hiller István a bíráló bizottságok javaslatait figyelembe véve hozta meg döntését. A miniszter döntésének megfelelően a pályázatok nyertesei: Magyar Nemzeti Múzeum, főigazgató: Csorba László (2010. február elsejétől). Országos Széchényi Könyvtár, főigazgató: Sajó Andrea (2010. január elsejétől). Magyar Nemzeti Galéria, főigazgató: Csák Ferenc (2010. február elsejétől). Magyar Országos Levéltár, főigazgató: Reisz T. Csaba (2010. január elsejétől). Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, igazgató: Kiss Imre (2009. november elsejétől). Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, főigazgató: Baloghné Borbáth Erika (2009. november elsejétől). Országos Idegennyelvű Könyvtár, főigazgató: Mender Tiborné (2009. november elsejétől). Bécsi Collegium Hungaricum, igazgató: Méhes Márton (2010. január elsejétől). Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata, igazgató: Reményi Krisztina (2010. január elsejétől). Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatói pályázatát a bíráló bizottság érvénytelennek, illetve az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatói posztjára kiírt pályázatot a bíráló bizottság eredménytelennek nyilvánította. Az pedig itt kérném tisztelettel, hogy ha valaki tudja, hogy Csák főigazgató úron kivül volt más pályázó az MNG főigazgatói posztjára, az jelentkezzen! Mi oka volt annak, hogy mindössze egyetlen jelentkező sem akadt, pedig az MNG-nek főigazgató-helyettese és kitűnő művészettörténész-osztályvezetői is vannak? Rejtély!

Aztán - látja Elnök úr,

Beküldő: iparterves. Beküldés időpontja: 2011. január 30..
Aztán - látja Elnök úr, mennyit írok még vasárnap is - vannak még szervezeti lehetőségek, amelyek megfelelően adaptálhatók. A Tate-é ilyen. "The role of the Board of Trustees is to determine policy and, together with senior management, set the strategic direction for Tate. The Board oversees the management of the gallery, with the Trustees acting as guardians of the public interest. The Board decides on major acquisitions and resource allocations. It represents Tate externally, and monitors the organisation’s performance against its agreed objectives. In 2008, Tate expanded the number of Trustees on the Board from twelve to fourteen. Thirteen of these are appointed by the Prime Minister, and one is a member of the National Gallery Board of Trustees. Correspondingly, one of Tate's Trustees sits on the National Gallery Board. In addition, the Museums and Galleries Act 1992 specifies that three of Tate’s Trustees must be practicing artists. The Board chooses a Chair from one of its own number. " A most 14 tagú tanácsból hárman alkotóművészek, de tizenhármukat a miniszterelnök ( nem a kulturális miniszter, de nem nem is a vagyonkezelő, legkevésbé a művészettörténészek szervezetei ) nevezi ki. A tanács ellenőrzi a múzeum vezetését is, képviseli az intézményt. Meggondolandó e jól működő szervezeti felépítés átvétele. A hatáskörök jól elkülönítettek, a szakmai munka sem egyetlen ember elképzelése alapján megy, hanem közös munka eredménye lehet.
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)